(RUDIE FULLERTON írása)
“Imádjuk Atumot és minden gyermekét
Adj nekünk életet Aton, Benu és Ré
Oltalmazz bennünket Ámon és Anat
És mi méltókká válunk a születésre”
Óegyiptomi írás egy még meg nem talált papirusz tekercsről, de frankón létezik!
Az ínycsikorgató hidegre emlékszem csak az Eseményt illetően, amikor fejest ugrottam az életbe a hiszteroszférából. Nem elég a gyötrő fájdalom, még fázni is kell. Hát mi ez? Hatalmas tér, nulla ellenállás, bántó hangok, éles, erősen vibráló, vakító fény. Hiába szorítottam össze a szemhéjamat, mintha ott se lett volna. A száraz valóság. És a gravitáció. Ja, hogy ez az... Minden egyfelé lóg, megy, mit kell csinálni, miért dobálnak? Megfulladok, emberek! Mik ezek a szagok? Mi az, hogy szag? Eddig az orromat nem használtam, most sem szeretném, hé!
Megfagyok, haló! Ne dörgöljél, ne gyömöszöljél! Mit ordítasz? Ne fogdoss, dugj vissza!
Nem dug.
Félelmetes elhagyni a vizet. A belső tengert. A súlytalanságot. És beleesni a kíméletlenül kíméletlen tömegvonzásba. Széttárni végtagjaimat. Nem akarom, de mennek szét... A kiszolgáltatottság és végtelen bizonytalanság miatt sírok. A végtelen sötétség nem zavart. De ez? Vízből a szélbe.
Ahogy a megvilágosult bölcsek mondják: „Az élet nem kívánságműsor, pláne nem habos torta!” Hát eddig az volt! Nem kívántam semmit, nem volt semmi! ("Nix paradox")
Traumatikusan orbitális érzések. A napvilág megpillantása gyorsan halálfélelemmé duzzadt. Hamar elértünk ide! Mondják, hogy a születésben benne van a halál és a halálban benne van a születés. Mit lehet mondani... Amikor egy újszülött világra jön, az első érzés, amivel találkozik, a halálfélelem. Csodálatos. A folyamat intenzitása és jelentősége ebben az extrém mértékben poláris érzelmi ingadozásban is testet ölt. A sötét alagút végén a fény. Ezzel kezdjük, ezzel zárjuk - honor is excelcis.
Az ókori egyyptomi haladó gondolkodók egy kis csoportja a mízák ezt úgy hívták: tonehomen. A “tone”, “tonen” felfelé való mozgást, a “homen”, ill. “hommenn”, “homenu” belépést, megérkezést, átkelést jelent. Ennek ellentéte a “faranszaté”, aminek rendkívül szerteágazó értelmezései léteznek, az óegyyptomi és újegyyptomi magyarázatok néhol szinte tökéletes ellentétei egymásnak. Használják a fáraó Nappal való egyesülésének, az ember bűnbeesésének és elkárhozásának, a halhatatlan istenek halandóvá válásának kifejezésére, de sok egyéb mellett például az ókori latrinák speciális szakértőt igénylő garanciálisan javítandó időszakos meghibásodásának szakszerű leírására is (a jótállás lejárta utáni a befaransopthaadh).
Ugyanezen téma kapcsán ha belesüllyedünk kicsit a magyar nyelv mélyebb jelentéstartamaiba - amelyet volt szerencsém anyanyelvi szinten elsajátítani - és megvizsgáljuk a születés, születni, szüleszt, szülvafa, stb. szavainkat, érdekes felfedezéseket tehetünk.* A “szül” szótő korunk előtt szil, ill. syl formában létezett. Az ősmagyarok őseinek még fel nem fedezett írása (de frankó!) “sl”, ill. “s”-sel jelölte. Ennek ék, fék, illetve karcírás megfelelője a sátor alakú szimbólum ( /\ ), az “sz” betűnké egy függőleges vonal ( | ) volt. A korábbi sátor az egyyptomi nézetekhez hasonlóan, a felfelé törekvést, a földiek égiekkel való kapcsolatát, a fentről származó védelmet szimbolizálta. A később beemelt vonás ugyanezt a kontaktust a fent és a lent közti összeköttetést jelképezte. A previdence-based korban ősünk ezeket a tapasztalatokat szűrte le a természet megmagyarázhatatlan erőit megfigyelve, saját hitrendszerét alapul véve. Akkoriban senki nem volt kíváncsi arra, hogy miért sós, vagy sótlan a mamut, és bizonyítható-e, hogy a büntetés gyógyul-e homeopátiára. Vagy sós volt, vagy nem, vagy gyógyult, vagy nem. Víz, levegő...
Sokszor használjuk a kifejezést, hogy “világra jön”. És miért ne tennénk. A “kérek még” szóösszetételt sem használjuk kevesebbet, talán kicsit többet is. Nem tesz jót, ha gyakran elmélkedünk ehhez hasonló dolgokon.
Ha elvonatkoztatunk a születés biológiai fogalmától, és általánosabb jelentését vizsgáljuk a szónak, valaminek a világra jövetelét, a létezésben való felbukkanását írjuk le vele. Érdekes lehet belegondolnunk abba, hogy ez a folyamat hol kezdődik. Hiszen ha valami világra jön, azelőtt nem volt, az csak mostantól van. De mikor is van az a mostantól? Meghatározható-e az a pillanat, ami előtt valami nincs, és utána van? És ha meghatározható, miből született meg, mi táplálta azt a valamit, amiből létre jött? Ezen morfondírozva felmerül az emberben, hogy ha táplálunk valamit, ha egy folyamatot érlelünk, annak hol van a kezdőpontja? Lehet, hogy valójában nincs is olyan, hogy születés? Inkább transzformáció van? Ez valójában energetikailag is így lehet, hys, ha elfogadjuk, hogy energia nem keletkezik és nem vész el, csak átalakul, akkor a születés egy fizikai értelemben vett energiaszint váltásként ölt testet. A dolgok eddig így rezegtek, ezután úgy. Eddig ez kapcsolódott azzal, most az amazzal. De a részek ugyanazok.
Lehet, hogy a születés egy a jelenlegi ember által létrehozott művi koncepció, amely megállapodásokon alapul? Boncolgatva az előzőeket: Klasszikus kérdés, hogy mikortól számít embernek az ember. Születéstől? Yksz hónapos magzati korától? Egy adott sejtszám elérésétől, egy adott szerv megjelenésétől? A fogantatástól? Esetleg már azt megelőzően a szülőkben a két adott ivarsejt létrejöttétől? Vagy a szülők szülei ivarsejtjeinek létrejöttekor? Vagy a szülők szülei szülei ivarsejtjeinek létrejöttekor? Vagy a szülők szülei szülei szülei ivarsejtjeinek létrejöttekor? Vagy a… ("Loretta-ciklus").
Mikortól ember az ember? És ezt most vonatkoztassuk a születésre, a világrajövetelre. A politikát hagyjuk. Mit tekintünk egyáltalán embernek? Bár furcsán hangozhat, de erre a legmegfelelőbb válasz valószínűleg az, hogy
„nem tudjuk”.
Azért egy pár dolgot mégis biztosan tudunk. Az ember részben biztosan matéria. Ebből az aspektusból „meg kell, hogy szülessen a matéria”. Mivel ilyen dolog az energiamegmaradás elve miatt nem létezik, inkább azt mondhatnák, át kell, hogy alakuljon az anyag. Ami egy folyamat. Aminek van eleje (?) és van vége (?). Az anyag olyan részecskék összeállása, amelyeknek együttesen tömegük van, teret foglalnak el. Tehát a Moszkva téren demonstráló tömeg is anyag.
Mivel a tömeget emberek alkotják, beláthatjuk, az ember anyag.
Szóval két részről érkezik az anyag az „új” emberhez. Anya és apa. Milyen szép is az ősi magyar nyelv. Az akkor némán ejtett hangzók elkoptak. Nem írjuk már eredeti verziójában ezeket a szavainkat: anya(g) és apa(g). Ugye milyen sokatmondó? Igen. Petesejt és hímivarsejt egybeolvadása. Anyagban ennél visszább nem mehetünk, mert ha tovább bontjuk a rendszert alkotóelemeire, olyan végletekhez jutunk, amelyek az egész univerzum építőkövei, így a jelenleg tárgyalt születés folyamatába, pillanatába nem illeszthetők bele. Vagy igen?
Tudni véljük, hogy az anyag önmagában nem megy se előre, se hátra. Azaz a születésnél inkább egy vivőfelület, egy eszköz, egy alkotóelem, egy rész az egészből. De akkor mi az, ami az anyagból életet csinál?
Mi az élet?
Nem egy bonyolult kérdés, mégis rendkívül egyszerű. Az élet az ősrobbanás előtti érát irányító entitások nyelvén a következőkkel írható le szabad fordításban, egy az entitások nyelvén nem beszélő, azt egyáltalán nem ismerő, létezésüket erősen megkérdőjelező, az ismert nyelvektől független karakterkészletet használó tudós - egyébként frankó! - tippje alapján:
" ~o|o~ "
Ezt tudván sok kérdésünk nem marad. Vagy mégis. Honnan tudja az anyag, hogy mi a teendő? A biológusok azt mondják, minden kódolva van benne, molekulák kölcsönhatása, egy adag véletlen. A spirituális oldal (oximoron) képviselői azt mondják egy felsőbb erő, egy természetfeletti energia, az eredendő tudás parancsának engedelmeskedik az anyag, Isten szövetének egy darabja. A rokkerek azt mondják: „rákenról!”. A kutya pedig azt mondja: vau, vau. De mit mond a róka..? Ezt már mindannyian tudjuk.
Mert élünk.
Még ha fenti tények igazságtartalommal nem is rendelkeznek... mindezt akkor is jó tudnunk.
* (Az “Ember az emberben” c. nagysikerű debütáló művéből ismerhetjük a szerző magyar gyökereit, mély spirituális kapcsolatát Magyarországgal, ill. közismert hipotézisét, amely szerint Magyarország és az ősmagyarság az ősrobbanás óta nagy szerepet játszanak a világ és az univerzum történetének alakulásában, ill. mi szerint már az első egysejtű is magyar volt - Hungaro-Cell elmélet - a szerk.)
Commentaires