Túllevés

(J. D. E. írása)

---

“Hülyeség és bölcselet ketten fújnak egy követ”.

Mire figyel a világ manapság?

Megdobtak fentről egy felkiáltójellel. “Jézusi mércével derék legyek!” Korábban már súghatta ezt a kedves testvér. Kiművelt mantráim közt nem hallottam meg. Égbekiáltó bűvölet, égből kiáltó jel. Pedig hittem, hogy értem magam, s világom. Ma már nem tudom hol kezdődik az álom honnan a jó és meddig a rossz, és ha vége majd vagy már, ott van-e a pont és látom-e. Rejtvényt és borsot, régen tehenet, mindegy, csak fejtsük, egyedül és együtt a nagy létértelmet, az egyen lényeget, mert ami én neked, az... Az nem te nekem, esetleg nagyon nagyon más-hogy...

Na most ne gyere az elemekkel!

És elő ne vedd a bármizátort!

...hoppá.

Ez az...?

Ez az.

Hűha, milyen furcsa... Belegebbedek csak a megtartásába. Megtöret vagy megtérít... Mindegy...? A megtöret az megtérít? Akkor eddig mi volt az mit Eznek gondoltam? Hová apasztottátok a régi részt? És hogy? Mit csináltatok vele? Csak hőt termel a józan ész? Progresszív ügyek aprítják a vanást, ebben a tengerben kellene regrediálni, miközben a mainstreamben a szemben is szembemegy magával és veled. Naná. Alapvetés. Persze. Mint asztalon a fejsze. De neeem, te nem látod. Mert ásod talpalatnyi magadba az árkot, mert álszentséggel áldott áladomákon áll az összes ház és templom alap, amibe belekezdtél, nem egybe, nem kettőbe, de be nem fejeztél egyet se, sem kettőt, sem az összeset sem. Mindig újat ásol, de egyik sem szól másról, mert te keresel. Kutatsz. Kutat is furatsz, ott, a megfelelő helyen, hogy legyen pótvíz, mit megszentelsz a te szabályaid szerint és kened a fejedre, mert nem iszod, nyeled le, azt azért nem, mert te... te... és mert, és te... S végig ott a fejsze... A fészi. Ugye?

De nem veszem magadra,  ne vedd magamra. Kerestél, csak túl nagy lendülettel, s elestél. Ha csak szitkozódtál volna, úgy a sárban maradsz és magyarázhatsz tovább a szentföldednek ami vizes és csak neked szent, nekünk és mindenkinek sár. De nem ezt tetted, fejedet a piszokból felemelted, így a fekete tükörben ott hullámzik a seb, a var, az emlék. S ahogy a képed s az eddigi képet eltemetted, tévképeid és zsákutaid nyomát is eltemették neked segítő lélekzetek. Ők is megérkeztek, na most nézd meg! Remény van, komám! Megjött! Méghozzá itt és most! Nyújtsd meg ezt a mostot s tartsd meg azt az Ezt. Hozzáerősödsz majd, ne törődj. Mi lesz? Leszni már semmi, innen csak vansz kiskomám. Kiderül, min mit értett az Öreg igazán. S te is kiderülsz ha el nem menekülsz, de nem fogsz már, mert nem lesz több dermesztőn meleg nyár és forrón jeges tél, mert a földszitán ha egyszer áttekintettél... Nincs már visszaút, csak előre, fel, és fel, és fel a buditetőre!

Amen